Lezárult a 2014. évi 1app verseny

Március 29-én, szombaton lezárult a 2014. évi 1app mobilalkalmazás-fejlesztő verseny. A versenyt a BME Mobil Innovációs Központ szervezte.

A versenyt egy egynapos konferencia zárta, amelyen a legjobb alkalmazások készítői bemutathatták egy-egy 15 perces előadásban a fejlesztéseiket, illetve itt került sor a verseny nyereményeinek átadására is. Az alkalmazásfejlesztők többek között Nokia Lumia okostelefonokat, Google Nexus 7 tableteket, mobilinternet-képes tableteket, pénznyereményeket, szakmai lapok féléves előfizetéseit, Samsung Galaxy okostelefont, illetve Lenovo Yoga tabletet vehettek át munkájuk elismeréseként.

1app hangulatkép

Az 1app csapata szeretné, ha fennmaradna a kapcsolat a szervezők és a mobilalkalmazások fejlesztése iránt érdeklődő diákok és hallgatók között. A közeljövőben elindulnak az 1app délutánok, ahol egyetemi előadásokhoz és gyakorlatokhoz hasonló környezetben tájékozódhatnak az érdeklődők a mobil fejlesztéssel kapcsolatos legfrissebb hírekről, információkról, illetve egy mentor- programot is indítunk, amely keretein belül diákok és hallgatók által készített applikációk tesztelését és piacra jutását kívánjuk segíteni.

Köszönjük a versenyzőknek a részvételt, illetve köszönjük támogatóinknak, hogy segítségükkel megvalósulhatott a verseny!